"Nem azért, mert nem lenne más megoldás vagy érdeklődő, hanem azért, mert nem véletlenül fektetett a MOL az INA-ba, különben is több dolog köt össze bennünket, mint amennyi elválaszt" - idézi a horvát lap Áldott Zoltán (képünkön) válaszát arra a kérdésre, hogy a megállapodás vagy az INA értékesítése fontosabb a Mol számára. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye arról, hogy az INA 2013-as pénzügyi jelentése jelentős veszteséget tartalmaz, a horvát olajipari vállalat első embere megjegyezte: a jelentés elkészítése a nemzetközi normák betartásával zajlott, az INA Szíriában meglévő érdekeltségeinek értékcsökkenése "vis maior". Hasonló módon járt el a szíriai befektetésekkel több nemzetközi cég is - tette hozzá.
A Mol bizonyosan szebb fényben tüntetné fel az INA-t, ha a cég eladásában gondolkodna - mondta Áldott Zoltán, aki szerint nem a részvényesek feladata az üzleti döntések meghozatala, hanem az INA igazgatóságáé és felügyelőbizottságáé.
Az értékcsökkentéstől eltekintve látható, hogy az INA 2013-ban jó eredményt ért el; a Mol 2 milliárd kuna (78 milliárd forint) befektetést hajtott végre az INA-ban, megállította a meglévő mezők kitermelésének visszaesését és megkezdte azokat a befektetéseket, amelyek a következő években növelik a kitermelést. A piac hanyatlásának ellenére sikerült az olajszármazékok eladását növelni a horvátországi, szlovéniai és bosznia-hercegovinai piacokon, amivel az INA növelte piaci részesedését - hangsúlyozta Áldott.
Arra a kérdésre, hogy a Mol meddig kíván tárgyalni a horvát kormánnyal, Áldott Zoltán megjegyezte: a Mol érdeke a tárgyalások mielőbbi befejezése. Szerinte az álláspontok sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint korábban, és fontos, hogy a két fél végre nem a médián keresztül kommunikál egymással. Szerinte egyetértenek abban, hogy Horvátországban tovább kell fejleszteni a kutatást és a termelést, az INA-t regionális nagyvállalattá kell tenni.
Az INA tulajdonában lévő horvátországi olajfinomítók sorsát még nem érintették a tárgyalások, az INA illetékes testületeinek a felelőssége, hogy a vállalat számára a legjobb döntést hozzák meg ez ügyben is. "Minden nagyobb vállalat a kilencvenes évek közepén modernizálta finomítóit, ezt az INA akkor nem tette meg, ezért nehéz beszélnem erről" - mondta az INA első embere.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve