A vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az MTI-nek elmondta: impozáns emelkedések utáni időszak látható, régiószerte korrekciós nap volt a tőzsdéken, a magyar kereskedés pedig ezzel összhangban mozgott. A BUX 0,7 százalékos csökkenése még kicsit jobb is, mint az európai tőzsdék teljesítménye - jegyezte meg.
A Mol 0,10 százalékkal 20 320 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 0,94 százalékkal 8816 forintra estek, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,4 százalékkal 513 forintra csökkent, forgalma 285,3 millió forint volt. A Richter 1,50 százalékos zuhanást követően 6171 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve