Piaci kitekintés

Az elmúlt napok csökkenését követően mérsékelt emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést a tengerentúli börzék: a vegyes képet mutató kínai adatközlések után az ázsiai börzék többsége minimális erősödéssel búcsúztatta a hetet, míg Európa-szerte a nyári uborkaszezon jegyében, enyhe lecsorgással indult a pénteki nap.

A bankközin az EURUSD kurzusa az 1,34-es ellenállás közelébe kapaszkodott, míg a csütörtöki kereskedés második felében a 300-as szint eltávolodva 297,80-ig süllyedt az EURHUF jegyzése.

Ázsia

Emelkedéssel zárták a hetet az ázsiai börzék: a Hang Seng +0,71%-os erősödése mellett a Shanghai Composite 0,36%-ot emelkedett; míg a japán Nikkei a nap végére minimális, néhány pontos erősödéssel zárt (+0,07%).

Felemás képet mutattak a hajnalban közzétett kínai makroadatok: míg a fogyasztói árak 2,7%-os emelkedést mutattak júliusban (várt 2,8% év/év), a kiskereskedelmi forgalom bővülése elmaradt a várakozásoktól (júl 13,2%, várt 13,4%). Pozitív csalódást okozott viszont az ipari termelési mutató, amely a várt 8,9%-os bővüléssel szemben 9,7%-os emelkedést regisztrált. A piaci vélekedések alapján a kínai kormányzat 3,5%-os célszintjétől elmaradó infláció további teret adhat a lazításra, míg a csütörtökön közzétett erősebb export-, és a hajnali ipari termelési statisztikák kismértékben oldották a kínai gazdaság lassulásával összefüggésbe hozható félelmeket.

Vegyes képet mutattak a hajnalban közzétett kínai makroadatok
Kép: Admiral Markets

US

Az elmúlt napok mérsékelt csökkenése után ismét felfelé kapaszkodtak a tengerentúli börzék csütörtökön: a Dow 0,18%-os emelkedése mellett az S&P 0,39%-os erősödéssel zárt.

Bár a heti munkanélküli segélykérelmek száma ötezerrel 333ezerre emelkedett az augusztus 3-ával lezárult hét folyamán: a mutató továbbra is ötéves mélypont közelében tartózkodott; míg a kérelmek négyhetes mozgóátlaga 6250-nel 335 500-ra süllyedt.
A német Handelsblattnak nyilatkozó Richard Fisher szerint is megkezdheti a Fed a jegybanki kötvényvásárlások csökkentését szeptemberben: a QE-t korábban is ellenző Dallas Fed elnöke kiemelte; hogy a stimulus üteme csökkenthetővé válik, amennyiben a gazdasági adatok nem számolnak be jelentős romlásról.

EU

A hét negyedik napját emelkedéssel záró európai tőzsdeindexek a vegyes kínai makroadatok közzétételét követően is csupán minimális elmozdulást mutattak a pénteki kereskedés első felében; a nap folyamán kiemelt gazdasági adat- vagy jelentős gyorsjelentés nem érkezik, így nagy valószínűséggel hangulat-alapú kereskedés várható majd; így a nyári uborkaszezonban az újabb tőkepiaci izgalmakra egyelőre várnunk kell még.

Az európai nyitás összefoglaló teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!