A szereplőket mindenesetre bizonytalansággal töltheti el, hogy a legnagyobb piaci kockázatot jelentő kérdésekben nem mutatkozik javulás. Sem az európai adósságválság megoldásának ügyében nem történt előrelépés, sem arra a kérdésre nem érkezett válasz, újra recesszióba süllyed-e az amerikai gazdaság. AZ S&P 500-as index mindenesetre 17,6 százalékkal áll alacsonyabban tavasszal beállíttot csúcsánál, s számos befektető véli már úgy, hogy közel a piacon a mélypont, s az olcsó részvényekre vadászó befektetők akár fordulatot is hozhatnak a hangulatban.
Korántsem ért még véget a heves volatilitással jellemezhető időszak a tőzsdén, azonban tekintve, hogy a piac 17 százalékot esett 13 nap alatt, emelkedést is láthatunk ezekről a szintekről - mondta Mike Gibbs, a Morgan Keegan vezető stratégája a Reutersnek. Ha Európában történne valami előrelépés, az visszacsábíthatná az értékalapú befektetőket a piacra.
Az európai helyzet meghatározó szerepet játszott az elmúlt hetek piaci mozgásaiban. Múlt hét kedden a részvénypiac azután kezdett el ismét zuhanni, a német és a francia vezetők találkozója nem tudta eloszlatni a szereplők kételyeit azt illetően, megfelelően tudják kezelni az adósságválság kérdését az Unióban, amely hatással lehet a cégek profitkilátásaira és a gazdasági növekedésre egyaránt.
A piaci szereplők ezen kívül kiemelt figyelemmel fogják kísérni a jegybankárok hét végi találkozóján, pénteken elhangzó beszédet Ben Bernanke, a Fed elnöke részéről. Emlékezetes, hogy tavaly augusztus 27-én itt, Jackson Hole-ban jelentette be a Fed elnöke a kvantitatív lazítási program második körét (QE2), s ez akkor fordulatot hozott a részvénypiacon. A májusi villámkrachot követő heves korrekció ekkor ért véget az amerikai tőzsdén, s látványos rally indult, amely egészen tavaszig tartott, több mint 30 százalékos emelkedést hozva a részvényárfolyamokban. A befektetők az emelkedés során egy úgynevezett Bernanke-put-ban bíztak, általános volt a vélekedés, hogyha az amerikai gazdaság lassulni kezd, a Fed ismét a monetáris enyhítés eszközéhez nyúl, s ez támaszt jelenthet a részvényárfolyamoknak. Most azonban sokan elég szkeptikussá váltak ezzel kapcsolatban, mondván, a Fed kifogyott az eszközökből, s egy QE3 esetleges bejelentése sem sokat segíthetne már a helyzeten - írja az elemzés.
Vonzó lehet a részvénypiac?
A Birinyi Associates friss elemzése szerint a részvénypiac előtt ugyan rázós út áll, azonban a papírok jelenleg rendkívül vonzó szinteken forognak. Birinyi szerint jelenleg 2009 márciusa óta a legtúladottabb állapotban került a piac. Eközben az S&P 500-as index részvényeinek átlagos osztalékhozama 2,25 százalékosra emelkedett, magasabbra, mint a 10 éves amerikai államkötvény hozama. 1950 óta ez a második időszak, amikor ez megtörtént - hívta fel a figyelmet a Birinyi.
A héten fejeződik be az Egyesült Államokban a gyorsjelentési szezon, amelynek eredményeit az elmúlt időszakban elhomályosították az Európából érkező kedvezőtlen hírek. A nagyobb cégek közl a Tiffany & Co és az Applied Materilas jelent még a héten, azonban a szezon mérlegét már most is meg lehet vonni. A vállalati nyereségek többségükben meghaladták az elemzők várakozásait, s ez okot adhat az optimizmusra.
Számos fontos amerikai makroadatot is közölnek a héten, az újlakás értékesítések számát, a tartós fogyasztási cikkek rendelésállományát, fogyasztói bizalmi indexet és a második negyedéves amerikai GDP második becslését.
| Nap | Óra* | Ország | Bejelentés | Időszak | Előző |
| augusztus 23. | 8:00 | Svájc | külkereskedelmi mérleg | július | 1,74 milliárd frank |
| 11:00 | Németország | ZEW-index, jelenlegi helyzet | augusztus | 90,60% | |
| 11:00 | Németország | ZEW-index, gazdasági hangulat | augusztus | -15,10 | |
| 11:00 | Eurózóna | ZEW-index, gazdasági hangulat | augusztus | -7,00 | |
| 16:00 | Eurózóna | fogyasztói bizalom | augusztus | -11,20 | |
| 16:00 | USA | Újlakás-eladások | július | 312 ezer | |
| augusztus 24. | 10:00 | Németország | Ifo-index, üzleti hangulat | augusztus | 112,90% |
| 10:00 | Németország | Ifo-index, jelenlegi helyzet | augusztus | 121,40% | |
| 10:00 | Németország | Ifo-index, várakozások | augusztus | 105,00% | |
| 14:30 | USA | tartós javak megrendelése | július | -2,1% | |
| augusztus 25. | 11:00 | Svájc | ZEW-index, várakozások | augusztus | -58,90 |
| augusztus 26. | 1:30 | Japán | infláció, év/év | július | 0,20% |
| 6:00 | Németország | kiskereskedelmi forgalom, év/év | július | -1,0% | |
| 6:00 | Németország | GfK fogyasztói bizalom felmérés | szeptember | 5,40% | |
| 10:30 | Nagy-Britannia | GDP-változás, negyedév/negyedév | II. n.-év | 0,20% | |
| 10:30 | Nagy-Britannia | GDP-változás, év/év | II. n.-év | 0,70% | |
| 14:30 | USA | GDP-változás, annualizált** | II. n.-év | 1,30% | |
| 15:55 | USA | Michigan Egyetem bizalmi indexe | augusztus, V | ||
| Forrás: *magyar idő szerint, **második becslés, V=végleges | |||||
Még mindig megvan az esélye annak, hogy az amerikai gazdaság csak a recesszióból való kilábalásra jellemző gyors növekedés után mindössze átmenetileg lassult le, azonban ha továbbra is rossz számok jönnek, akkor megnőhet a duplavé alakú recesszió esélye - mondta a Reutersnek Marc Scudillo, az EisnerAmper ügyvezetője. Techikailag az 1100 pont jó támasznak bizonyulhat az S&P 500-ban, azonban ha ez alá megyünk, megnyílik az út a további esés előtt - vélte a szakember.

Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve