Csak a londoni FTSE index lógott ki felfelé az európai sorból, hiszen a mutató 0,3 százalékkal erősödni tudott. A frankfurti DAX 7984 pontos értéke már minimális visszacsúszásnak felelt meg, míg a párizsi CAC-40 0,1 százalékos lecsorgással kezdte a hetet. Még rosszabb volt a helyzet az eurózóna perifériáján, ahol a milánói tőzsde vezető indexe 0,7 százalékkal, a madridi mutató pedig 0,9 százalékkal esett múlt pénteki értéke alá.
A hangulatromlás oka elsősorban az volt, hogy a Fitch péntek este bejelentette, hogy egy fokozattal leminősíti Olaszország szuverén adósbesorolását, ráadásul a negatív kilátás is fennmaradt. A hitelminősítő ezt a választások után kialakult patthelyzettel indokolta, a politikai bizonytalanság a héten tetőzhet, hiszen pénteken kell először összeülnie az új parlamentnek. Rontotta a befektetők kedvét az is, hogy hétfő reggel a vártnál gyengébb makroadatok láttak napvilágot Kínában, az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom is elmaradt a várakozásoktól. A világ második legnagyobb gazdasága négy éve nem kezdte ilyen rosszul az évet, mint most.
Az európai részvények közül az olasz bankok voltak a nap legnagyobb vesztesei: a Banca Popolare dell'Emilia Romagna például 4,5 százalékot esett, de még az UniCredit is 1,2 százalékkal lett olcsóbb, az Intesa Sanpaolo pedig 0,7 százalékot veszített értékéből. Az olasz piacot a Fiat mentette meg a még nagyobb eséstől, ugyanis az autógyártó 0,3 százalékkal drágult miután a Deutsche Bank tartásról vételre javította a részvények ajánlását. Spanyolországban is a pénzügyi szektor volt a legnagyobb vesztes, a Banco Santander például 1,4 százalékkal ért kevesebbet, mint a hétvége előtt, míg a BBVA fél százalékot esett. Londonban az RBS és a Barclays egyaránt 1,85 százalékos gyengülése húzta le az FTSE indexet.
A Wall Streeten óvatos erősödéssel indult a hét, lapzártánkkor a Dow Jones index 0,2 százalékos pluszban volt, ugyanennyivel állt pénteki szintje felett az S&P 500, míg a technológiai szektor nasdaq indexe minimális pluszban volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve