EURUSD
Bár a vártnál kedvezőbb amerikai GDP- és munkanélküliségi kérelmek közzétételét követően a dollár kezdetben erősödéssel reagált csütörtökön: azonban a kurzus később több mint egyhónapos csúcsra kapaszkodott fel, miután a kamatot ülő ECB jegybankárok nem nyúltak az alapkamathoz, míg Mario Draghi szerint a negatív betéti rátáról is csupán érintőlegesen egyeztettek a döntéshozók, így bár a jegybank bármikor kész azt bevetni, a bevezetés egyelőre várat magára.
Pénteken sem maradnak ugyanakkor kiemelt esemény nélkül a befektetők, hiszen az elmúlt napokban beérkező és a vártnál kedvezőbb amerikai foglalkoztatottsági adatsorok után a hivatalos, kormányzati munkaerőpiaci mutatók felé fordul a piaci figyelem. Amennyiben novemberben a foglalkoztatottság bővülése pozitív csalódást okozna, a dollár erősödéssel reagálna, míg a befektetők fantáziáját ismét a tapír karácsony előtti eljövetelének lehetősége mozgathatná majd.
Az EURUSD jegyzése az 1,36-os szint felett bezárva a korábbi, emelkedő csatorna alsó trendvonalát tesztelte pénteken délelőtt. Felfelé a következő meghatározó ellenállási zónát 1,38-1,3833 jelenthetné; míg ismét 1,36 alá süllyedve fontos támaszt képez az 1,35-ös szint is.

Arany
Heves kilengéseket produkált az arany árfolyama a hét első felében; azonban a jelentős szerdai emelkedést követően ismételt lecsorgás vette kezdetét. Bár a novemberi, amerikai munkaerőpiaci adatközlés a sárga nemesfém számára is tartogathat meglepetéseket a hét utolsó napján; amennyiben a novemberi munkaerőpiaci adatsor jelentősen meghaladná az előzetes várakozásokat; a Fed QE-program akár már idén megkezdett mérséklésével kapcsolatos várakozások ismételt felerősödése nyomán az arany is könnyen eséssel reagálhatna. Az 1200-as szint fontos támaszként funkcionál; míg felfelé az első fontos ellenállási zónát az 1250-1265-ös tartomány jelentheti az arany számára.

EURNOK
Négyéves mélypontra gyengült a korona az euróval szemben csütörtökön, miután a norvég jegybank a várakozásoknak megfelelően 1,5%-on tartotta az irányadó rátáját, azonban a jegybankárok szerint az alapkamat 2015 nyaráig a jelenlegi szinteken maradhat majd, míg a piaci várakozások eddig a 2014-es kamatemelés lehetőségével számoltak.
A rövid távon a túlvettség jeleit mutató devizapár esetében érdemes számolni egy esetleges negatív korrekció lehetőségével: támaszt pedig első körben a 8,3570-es szint, majd a 8,2000-es szint jelenthetne. A jelenlegi szintekről újra felfelé mozdulva el, a következő meghatározó ellenállást a 8,3550-es szint jelenti.

EURUSD, Arany, EURNOK - technikai elemzés 2013.12.06.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve