A részvénypiac forgalma kiemelkedően magas, 35,7 milliárd forint volt, aminek több mint a felét az OTP adta. A vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője elmondta: a BUX emelkedése elsősorban a Richter közel 4 százalékos erősödésének köszönhető, ami mögött az áll, hogy a gyógyszergyártó jó hírt kapott az Egyesült Államokból, az ott már nagy sikernek örvendő antipszichotikumát újabb indikációra terjesztette ki az ottani gyógyszerfelügyelet.
Ez különösen pozitív hír volt azt követően, hogy az elmúlt hetekben - a gyorsjelentés óta - erősen korrigált a Richter árfolyama. Most egy erősebb technikai szinten volt a papír, ott érte a pozitív hír, aminek köszönhetően talán megfordul a negatív trend - mondta a részvényelemző. Hozzátette, a Mol is jól teljesített, amelynek esetében az hozhatta meg a befektetők vételi kedvét, hogy az utóbbi hetekben a finomítói marzsok az idei negatív tendenciát követően elkezdtek fordulatot venni.
A Richter és a Mol erősödése ellensúlyozta az OTP és a Magyar Telekom esését. A bankpapírral kapcsolatban megjegyezte: úgy tűnik, hogy egy vagy több nagyobb eladó van a piacon, ugyanis a bank jó gyorsjelentése ellenére az utóbbi heteket erős korrekció jellemzi.
A Mol 70 forinttal, 2,20 százalékkal 3250 forintra erősödött, 9,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 1,89 százalékkal 11 920 forintra csökkent, forgalmuk 20,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6,50 forinttal, 1,57 százalékkal 407 forintra esett, forgalma 366,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 200 forinttal, 3,98 százalékkal 5230 forintra nőtt, forgalmuk 5 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4211,34 ponton zárt kedden, ez 25,81 pontos, 0,62 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve