A korábbi 4 320 forintról, 4 575 forintra emelték Richter részvényekre vonatkozó célárfolyamukat az Erste Befektetési Zrt. elemzői. Ajánlásunk továbbra is felhalmozás.
Bár a 2015-ös és a 2016-os árbevétel és nettó profit előrejelzést is lefelé módosították, az alacsonyabb kockázatmentes hozam és a csökkenő kockázati felár miatt a DCF modell mintegy 6 százalékkal magasabb célárat eredményezett - írják. Jelenleg közel 12 százalékos felértékelődési lehetőséget látnak a részvényben.
Egyelőre lemaradó papírról beszélhetünk a többi blue-chiphez képest, de a formálódó fej és vállak alakzatból akár nagyobb emelkedés is jöhet rövidtávon - írják a cég szakértői egy nappal korábbi kommentárjukban.
A Mol a napokban tört ki egy hasonló alakzatból, bár kitörési próbálkozások a Richterben is voltak, egyelőre nem tudta beindítani a rakétákat a gyógyszerpapír. Pedig az alakzatból a 4 700-4 800 forintos számított célárfolyam adódik, vagyis bőven van tere az emelkedésnek teszik hozzá Közben 4 200 és 4 400 forintnál találhatóak még ellenállások.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve