A szerződést Budapesten írták alá szerdán. A BÉT ezzel újabb lépést tett a dinamikusan növekvő kínai tőkepiaccal való szorosabb együttműködés kiépítése felé - írták a közleményben.
A Sanghaji Értéktőzsdével most induló partnerség keretében a két börze közösen fog befektetési termékeket fejleszteni, valamint közös kutatói munkát is indítanak. Az együttműködés részét képezi továbbá az információcsere a magyar és a kínai tőkepiacról, illetve a tőzsdei működéssel, szabályozással kapcsolatban. A szerződés révén a világ öt legnagyobb tőzsdéjének egyikével működik együtt a BÉT (az éves forgalmi összesítésekben rendszerint a 4-5. helyeken szerepel a Sanghaji Értéktőzsde).
A sanghaji börzén több mint 1400 vállalat papírjai forognak, átlagos napi forgalma nagyobb, mint a teljes magyar részvénypiaci kapitalizáció. A sanghaji tőzsdét 1990-ben alapították, nonprofit szervezetként működik, közvetlenül a China Securities Regulatory Commission (CSCR), azaz a kínai értékpapírpiaci felügyelet irányításával. A sanghaji börze egyike Kína két független tőzsdéjének, széleskörű választékkal rendelkezik részvényekből, kötvényekből és egyéb értékpapírokból.
A Budapesti Értéktőzsde tőkepiac-fejlesztési tevékenységének kiemelt fontosságú eleme, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatát a dinamikusan fejlődő Kínával. Tavaly januárban a Bank of Chinával kötött a mostanihoz hasonló együttműködési megállapodást, amely többek között a jüan alapú termékeknek a BÉT-en történő megjelenését hatékonyan segítheti elő - írta az MTI a BÉT-re hivatkozva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve