A pozitív tartományban maradtak az európai tőzsdék a hétfői igen volatilis nap után. Főleg az egyesült államokbeli gazdasági hírek hullámoztatták meg igazán az indexeket. Az USA márciusi kiskereskedelmi forgalom 0,8 százalékos növekedése nagyobb lett a vártnál, és a hír hatására gyors növekedéssel reagáltak a tőzsdék, a korrekció azonban nem váratott sokáig magára: a lakásépítési bizalmi index áprilisban ugyanis hét hónap után először esett, ezzel magával rántva Európát is. A tengerentúli híreket csak tetőzte, hogy a spanyol állampapírhozamok lélektani határt értek el. Mindeközben az olasz fejlemények sem ígérnek sok jót. A tízéves kötvények hozamszintje 14 bázisponttal 5,55 százalékra növekedett. A növekedés ettől még kitartott nap végére, és még a legmérsékeltebben emelkedő angol FTSE-100 is 0,26 százalékkal hagyta el a reggeli szintet. A francia CAC-40 0,51 százalékkal emelkedett, a német DAX 0,63 százaléka pedig azt is felülmúlta.
Szektorális szemmel a gyógyszeripar és az olajcégek teljesítettek kiemelkedően. Előbbinél 2 százalék körül növekedtek a legnagyobb cégek (pl. Novo Nordisk, GlaxoSmithKline, Sanofi), utóbbinál a J.P. Morgan Cazenove bejelentette, hogy növelte a portfóliójában a szektor súlyát, ezzel lendületet adva a cégeknek. A befektetési bank várakozása szerint ugyanis az első negyedéves nyereségek erőteljesebben alakulhatnak. Így a nagyobb cégek közül a norvég Statoil 0,7, a francia Total 2,3, a brit BP 0,25 és a Shell 0,42 százalékkal emelkedett. A bankok kivételesen kimaradtak a rallyból.
A spanyolországi aukciók még nagyban alakíthatják a héten az indexeket. A tízéves papírok hétfőn 6 százalék közelébe került hozamszintjét követően kiemelt várakozások övezik a keddi és csütörtöki kötvénykibocsátásokat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve