Az Egyesült Államok és egyben a világ legnagyobb barkácsáruházlánca kedden azt közölte, hogy nettó értékesítése 9,8 százalékkal, 36,82 milliárd dollárra emelkedett, felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 35,01 milliárd dollárt.
Az atlantai székhelyű vállalat adózott eredménye 20,3 százalékkal, 4,13 milliárd dollárra, részvényarányosan 3,92 dollárra nőtt. Szakértők kisebb, 3,41 dolláros részvényarányos eredményt vártak a negyedévre.
A Home Depot legalább egy éve nyitva tartó áruházaiban az eladások 6,1 százalékkal emelkedtek, jóval nagyobb mértékben a szakértők által várt 1,4 százalékos bővülésnél.
A Home Depot kimutatása szerint az egy-egy tranzakció során kifizetett átlagösszeg 12,9 százalékkal 82,38 dollárra emelkedett a negyedévben, a tranzakciók száma ugyanakkor 5,5 százalékkal csökkent.
Az amerikai ingatlanforgalmazók szövetségének (NAR) adatai szerint nyolchavi csúcsot döntött a szeptemberben értékesített lakóingatlanok száma az Egyesült Államokban, éves szintre kivetítve 6,29 millió lakóingatlant adtak el, ami az előző hónaphoz képest 7,0 százalékos emelkedést jelent. Ugyancsak szeptemberben az újépítésű lakóingatlanok eladása 14 százalékkal, hat hónapja a legnagyobb ütemben nőtt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve