2013 utolsó negyedévében a Microsoft bevételei 14 százalékkal emelkedtek (2012 utolsó negyedévéhez viszonyítva), és elérték a 24,52 milliárd dollárt. A Microsoft negyedéves nettó nyeresége 2013 október-decemberében 6,56 millid dollár volt, a részvényenkénti nyereség 0,78 dollár. A 2012-es negyedik negyedévben részvényenként 0,76 dolláros nyereséget ért el a cég.
A piaci elemzők csak 23,7 milliárd dolláros negyedéves bevételre és 0,68 dolláros részvényenkénti nyereségre számítottak 2013 utolsó három hónapjában, ezért csütörtökön 3,51 százalékot erősödött a Microsoft részvényárfolyama.
A cég pénzügyi igazgatója, Amy Hood szerint elégedettek az eredményekkel, és olyan ágazatokban sikerült javulniuk, ahol valóban szükség volt rá, hogy jobban teljesítsenek. A felhőalapú szolgáltatások például kezdenek beérni, a teljes bevételnek még csak a töredékét adják, de egy év alatt már kétszeresére nőtt az eladások száma.
A jelentés szerint a Microsoft növelni tudta Surface táblagépének eladásait (elérve a 893 millió dollárt) és nagy volt a kereslet legújabb játékkonzolja, az Xbox One iránt is. A konzolból 3,9 millió darabot adtak el, de cég nem közölte, hogy ebből mennyi bevétele lett.
Az egyetlen dolog, ami óvatosságra intette Microsoft befektetőit, hogy még továbbra se lehet tudni, ki lesz a vállalat új vezérigazgatója. Steve Ballmer 2013 augusztusában jelentette be, hogy távozik a Microsoft éléről, de még nem dőlt el, hogy ki lesz az utódja.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve