A Fiat pénzügyi terveiben járatos, nevük elhallgatását kérő források szerint Sergio Marchionne, a Fiat S.p.A. és a Fiat Group Automobiles S.p.A vezérigazgatója, a Chrysler Group LLC. elnök-vezérigazgatója annak lehetőségét mérlegeli, hogy átvezesse az olasz autógyár részvényeit az Egyesült Államokba, ahol a konszern forgalmának és nyereségének oroszlánrésze keletkezik.
A Fiat szóvivője elzárkózott az értesülés kommentálásától.
Sergio Marchionne azzal a céllal akarja egyesíteni a Fiat és a Chrysler autógyártó vállalatot, hogy együttesen fel tudják venni nagyságrendben a versenyt a General Motors- és a Volkswagen-konszernnel.
A Fiat 58,5 százalékos Chrysler részesedéssel rendelkezik, és megvásárolná a tulajdonában még nem lévő 41,5 százalékos részvénypakettet is az autóipari dolgozók nyugdíjalapjától. A Fiatnak vételi opciója van a pakett egy hányadára, ennek áráról azonban egy delaware-i bíróság előtt folyik a vita. Marchionne június végére várja a bírósági döntést.
Persze még a Fiat döntése sem tekinthető véglegesnek a New York-i tőzsdei bevezetéséről, és állítólag más lehetőségeket is mérlegelnek. A részvények átvezetése azonban politikailag is érzékeny lépés volna, és szimbolikus jelentőséggel bírna a recesszió hatásaival küszködő, súlyosan eladósodott Olaszországban.
"Olaszországnak és Torinónak meg kell értenie, hogy a Fiat, ahogy eddig ismertük, már a múlté. Az autógyárnak mostanra már az Egyesült Államok lett a legnagyobb piaca, és nagyon meg lennék lepve, ha Marchionne nem a New York-i tőzsdét választaná" - kommentálta a Fiat terveiről szóló értesüléseket a milánói Bocconi egyetem professzora, a Fiat történetével foglalkozó Giuseppe Berta.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve