A harmadik negyedéves jelentési szezonban ismét a könyvelés rejtelmeiben való jártasságukról tettek tanúbizonyságot az amerikai bankok. Beszámolóikban ugyanis már-már több volt az egyszeri tétel, mint a rendes tevékenységből származó eredmény.
Bár a negyedév nagy slágere a bankok saját nemfizetési kockázatának emelkedése miatti kamatkülönbözet-növekedés megjátszása volt (azaz gyakorlatilag áttételesen saját maguk shortolását számolták el pozitív átértékelésként), az örök klasszikus céltartalék-feloldás is komoly szerepet játszott az eredmények kozmetikázásában.
Kapcsolódó
A nagy amerikai pénzintézetek gyorsjelentéseit átböngészve alig találni olyat, amelynél ne nyúltak volna ehhez az eszközhöz. A Citigroup 3,8 milliárd dolláros nyereségéből például 1,4 milliárdot tett ki a céltartalék-feloldás, míg ugyanez a Bank of Americánál 1,7 milliárdra rúgott a 6,2 milliárd dolláros eredmény mellett. Az indoklás azonban sokszor ellentmondásos. Az egyik oldalon ott áll ugyan, hogy az egyre hangosabb recessziós félelmek dacára javuló gazdasági környezetre számítanak a bankok és lassult a hitelportfóliók minőségének romlása, sőt bizonyos téren a javulás folytatódása tapasztalható. A másik oldalon viszont több helyen leszögezik, hogy a hitelkihelyezések mértéke is érezhetően visszaesett, valamint az alacsonyabb személyi jövedelmek mellett még mindig inkább törlesztenek az ügyfelek.
Megcsúsznak a hitelkártya-adósok
Van azonban egy másik, a fogyasztás szempontjából óvatosságra intő tényező is. A legfrissebb adatok szerint ugyanis a hat legnagyobb hitelkártya-kibocsátó társaság közül öt jelezte, hogy szeptemberben emelkedésnek indult a 30 napot meghaladó késedelmes törlesztések aránya. Az AP hírügynökség összeállítása szerint ez volt az első hónap a válság teljes dühével tomboló 2009 februárja óta, amikor ilyen sok cég jelezte volna a késedelmek növekedését.
Ugyan az emelkedés mértéke egy esetben sem haladta meg az egy százalékpontot és a kártyatársaságok az elmúlt két évben több hónapban is növekedést tapasztaltak a nemfizetések terén, az általános trend eddig a fizetési fegyelem jelentős javulása volt.
A legnagyobb szeptemberi növekedést a Capital One Financialnél regisztrálták, ahol a késedelembe csúszó ügyfelek aránya évesítve 3,65 százalékra ugrott az augusztusi 3,43-ról. Az iparág legalacsonyabb értéke továbbra is az American Expressnél található, ahol egytized százalékponttal, a teljes portfólió 1,5 százalékára bővült a 30 napon túl nem fizetők aránya havi összevetésben. A költéseket tekintve legnagyobb erőt képviselő Chase-nél 2,48-ról 2,53-ra emelkedett az arány, míg a késedelmes fizetések szempontjából a szektor sereghajtójának számító Bank of Americánál 3,96-ról 3,99 százalékra. A Citibank havi bontásban még nem közölte mutatóit, harmadik negyedéves gyorsjelentése alapján viszont 1,48 százalékon állt szeptember végén a 30 napon túli törlesztésben elmaradó ügyfelek aránya.
Kevesebben dőlnek be
Öröm az ürümben, hogy a 2010 közepe óta tartó trendnek megfelelően a késedelmek növekedése dacára minden pénzintézetnél csökkent a bedőlt hitelek száma. Ezen a téren is ugyanazok állnak a lista elején és végén: a legrosszabb a helyzet a Bank of Americánál 5,99 százaléknyi, 90 napon túl nem fizető hitellel, míg a legjobb az American Expressnél 2,3 százalékkal. A Fed adatai alapján a csúcsot 2010 második negyedévében érte el a bedőlt hitelkártya-tartozásokon leírt veszteségek aránya, akkor az összesített összeg 10,96 százalékát kellett veszteségként elkönyvelniük az érintett cégeknek, ez az érték az idei második negyedévre 5,6 százalékra mérséklődött.

Amennyiben azonban a szeptemberi emelkedés egy nagyobb trend kezdete lenne, két fontos tényezőt érdemes kiemelni a várható hatások szempontjából.
Egyrészt lényegesen kevesebb ember rendelkezik hitelkártyával, mint a recesszió 2007-es beütése előtt. A rendelkezésre álló adatok alapján 2011 közepére 30 százalékkal, 343 millió számlára apadt a Visa- és MasterCard-kártyákat használó ügyfelek köre, amiben szerepelnek az egynél több kártyát tulajdonló ügyfelek is. Másrészt védettséget adhat a bankoknak, hogy a számlaegyenlegek összege a három évvel ezelőtti 972 milliárd dolláros csúcsról augusztusra 790 milliárdra zuhant. Ráadásul a legjobb minősítésű adósok részére is csökkentették a felajánlott hitelkereteket a pénzintézetek. Bár annak kockázata továbbra is fennáll, hogy növekedni fog a késedelmes fizetések aránya, a bankok talán kisebbet bukhatnak, mint a nagy recesszió idején.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve