A bankcsoport bevételei 9,95 milliárd dollárt tettek ki, amely szintén felülmúlja a 9,34 milliárdos várakozásokat, ám még így is 16 százalékkal marad el a 2011 első negyedévitől.
A kötvény, deviza és nyersanyag kereskedési üzletág 3,46 milliárd dolláros bevétele azonban 20 százalékos csökkenést jelent a tavalyi azonos időszakihoz képest, ráadásul ez a tétel már nagy mértékben elmarad az éves összevetésben stagnálást valószínűsítő elemzői prognózisoktól.
A befektetési banki üzletág eredményeinek részletezésénél sem tűnik olyan rózsásnak az összkép, az egység bevétele csaknem tizedével 1,15 milliárdra csökkent a tavalyihoz képest, igaz több mint harmadával múlta felül a negyedik negyedévit. A gyorsjelentés szerint a részvény-, illetve a kötvénykibocsátások szervezéséhez kapcsolódó jutalékbevételek csökkenése a visszafogott aktivitás következménye, ráadásul a december 31-i állapothoz képest nem változott érdemben a még lebonyolításra váró ügyletek listája.
Összességében azonban Lloyd C. Blankfein, a Goldman Sachs vezérigazgatója elégedett az első negyedév eredményeivel, a gyorsjelentésben azonban leszögezi, a befektetési banki tevékenységet érintő alacsony aktivitás miatt a gazdasági és piaci helyzet javulásával inkább a többi üzletág lehet a továbbiakban az eredmények javulásának motorja.
A társaság egyúttal bejelentette, hogy 0,35 dolláros részvényenkénti osztalékát 0,46-ra emeli, ami 2006 óta az első növelést jelenti.
A bank részvényei inkább az utóbbi bizonytalanságokra reagálva 0,7 százalékkal estek a nyitás előtti elektronikus kereskedésben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve