A vezető részvények közül a stagnáló OTP kivételével valamennyi papír esett, a legnagyobb mértékben a Richter, 1,40 százalékkal. A magyar blue chipek közül egyik sem tudott emelkedést elkönyvelni. Az euró/forint árfolyam átlépte a 350 forintos szintet, és többször próbálkozott a 355 forintos szint áttörésével is. A dollár/forint árfolyam a 310-315 forintos szinten mozgott - idézi az MTI az Equilor Befektetési Zrt. heti elemzését.
Az elemzésben kiemelik, hogy májusban óriási visszaesés volt az újonnan kihelyezett jelzáloghitelek piacán, éves összehasonlításban 28 százalékkal kevesebb hitelt folyósítottak a bankok, a jellemzően hosszabb hitelbírálati idő miatt ugyanis ezeknél csak most éreztette hatását a koronavírus. Az átlagos kamatláb 4,34 százalék volt a jegybank adatai szerint. Az ingatlanpiaci tranzakcióknál tapasztalt visszapattanás következtében azonban májusban már a tavalyival megegyező szintre emelkedett a jelzáloghitel iránt érdeklődők száma - részletezik az összefoglalóban.
Kapcsolódó
A személyi kölcsönöknél az éledezés jelei látszódnak, bár a májusi adat még mindig 66 százalékkal elmarad a tavalyitól, áprilishoz képest már 44 százalékkal több fogyott a maximalizált teljes hiteldíj mutatójú hitelből.
A vállalati hírek közül kiemelik, hogy az OTP az esésben folytatta a sajátrészvény-vásárlást, javadalmazási politikája részeként 280 ezer darab saját részvényt vásárolt a héten 11 018 forintos átlagáron.
A J.P. Morgan az OTP-t látja a régió legizgalmasabb banksztorijának, míg a Richter részvényeit a régió legígéretesebb befektetésének tartja. Az OTP papírjaira 12 ezer forintos célár mellett felhalmozást javasol az elemző, aki elsősorban a stabil tőkehelyzet, valamint az alacsony áron történő akvizíciók miatt tartja vonzónak a pénzintézetet. A másik kedvencre, a Richterre 8100 forintos célárat határozott meg a J.P. Morgan. Az elemző véleménye szerint mind a Vraylar, mind más gyógyszerek esetében jelentős a növekedési potenciál, és több értékeltségi mutató alapján is alulárazottnak látja a gyógyszergyártó részvényeit.
A Goldman Sachs ugyanakkor 1600 forintra csökkentette a Mol 12 hónapos célárfolyamát azt követően, hogy június elején 2200 forintról 1700 forintra mérsékelte, és továbbra is eladásra ajánlja a hazai olajtársaság részvényeit.
Az OTP-részvények ára nem változott, pénteken 10 760 forinton zárt, heti forgalma megközelítette a 21,7 milliárd forintot.
A Richter 1,40 százalékkal gyengült, a hét utolsó kereskedési napján 6700 forinton zárt, heti forgalma közel 5,2 milliárd forint volt.
A Mol árfolyama 1,29 százalékkal csökkent, pénteken 1834 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma közel 4,8 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom ára 0,91 százalékkal esett a múlt héten, pénteki záróára 381,5 forint volt, heti forgalma közel 379 millió forintot tett ki.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3376,63 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 100,62 ponttal, 2,89 százalékkal alacsonyabban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve