A Mol árfolyama 14 forinttal, 0,45 százalékkal 3096 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,17 százalékkal 11 450 forintra esett, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,59 százalékkal 427,50 forintra erősödött, forgalma 499,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,09 százalékkal 5325 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3894,03 ponton zárt hétfőn, ez 56,27 pontos, 1,47 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
A részvénypiac forgalma 15,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest. Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy az európai tőzsdék nem mutattak érdemi elmozdulást, a nyitás iránykereséssel indult, a nap közepe felé lefelé vették az irányt az indexek, ezzel párhuzamosan a magyar tőzsde is gyengült.
Rácz Balázs, az MKB tőkepiaci elemzője az M1 csatornán kifejtette: "álmos kereskedés" zajlott hétfőn a BÉT-en, mérsékelt volatilitás mellett a pénteki záróár környékén zárt a BUX.
Az elemző a vezető részvények közül kiemelte a Magyar Telekomot, amely mérsékelten erősödött azután, hogy az előző héten megjelent felvásárlási pletykára nagyot emelkedett az árfolyama, viszont a pénteki kereskedésben egy korrekció volt látható, amit hétfőn emelkedő mozgás követett. Hozzátette: a magyar piacon az elmúlt három hétben több mint 10 százalékot emelkedett a részvényindex, az OTP már csak 2,5 százalékra található a történelmi csúcsától, de a Mol és a Richter papírjai is intenzíven emelkedtek az elmúlt hetekben, így a hétfői korrekció nem számít rossz momentumnak.
Elmondta még, hogy a hétfői kereskedésben az Opus papírjai szárnyaltak, árfolyama több mint 6 százalékot emelkedett, a pénteki kereskedés figyelembevételével már több mint 20 százalékos pluszt tudhat maga mögött. Az elemző szerint ezt a céggel kapcsolatos pozitív hírek magyarázzák, például, hogy a tőkeemelési sorozattal az év végére akár a 250 milliárd forintot is elérheti a cég saját tőkéje, valamint jövőre akár a nemzetközi piacokon is megjelenhet az Opus.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve