Bármennyire nagy a borúlátás az amerikai részvénypiac tekintetében az idei évre, érdemes lehet befektetni erre a piacra - véli negyedéves kitekintőjében a Raiffeisen Bank. Az ugyan biztosnak látszik, hogy az S&P 500-as indexben túlsúllyal szereplő exportcégeket az európai kontinens gazdasági küszködése lefelé húzza majd, és így első negyedév nehézségekkel telített lesz. Azonban a teljes évet vizsgálva úgy gondolják a Raiffeisen elemzői, hogy érdemes a fejlett amerikai tőkepiacra befektetni, mert gazdasági ereje révén elsőként vetheti le magáról a lassulás láncait az ország cégei.
Ezzel szemben a magyar piac várhatóan továbbra is alulteljesítő marad a nemzetközi indexekhez képest. Kis nyitott ország lévén a részvénypiac a nemzetközi megítélésünknek lesz kitéve. Márpedig az elmúlt hetekben megtapasztalhattuk, hogy az alacsony forgalmú, nemzetközi viszonylatban kicsiny tőzsde milyen drasztikus
elmozdulásokra képes. Az egyes céghírek helyett a gazdasági és politikai környezet fogja megszabni az elérhető teljesítményt Magyarországon is. Sajnálatos tény, hogy a válság előtt sem túl erőteljes forgalom az elmúlt három évben még tovább esett. Így kevesebb tőkével nagyobb elmozdulást lehet előidézni a piacon. A vezető hazai részvényindexet vizsgálva az látszik, hogy öt hónapja nem bírt a mutató a 18 000-es szintekkel. Ezen értékek meghaladása (jelenleg ez sikerült, kérdéses, hogy mennyire lesz tartós) nélkül nem válthatunk optimista szemléletmódra. A Raiffeisen elemzői szerint ha igen akkor a 20 000-es BUX kerül célkeresztbe. Negatív forgatókönyv pedig 16 000-es szintek alatt jöhet számításba.
A Raiffeisen elemzői szerint az emelkedést elsősorban a Mol, és a Richter vezetheti, de a Magyar Telekom is ott lehet a sarkukban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve