Magánszemélyek által alapított alapkezelőnek csak akkor van létjogosultsága a piacon, ha tud valami újat hozni - mondta Schuszter Péter, az Axiom Alapkezelő vezérigazgatója. Az Axiom fő tulajdonosa az informatikai zseninek tartott, és cégei révén milliárdossá lett Emőri Gábor, mellette Koncz Péter, az Axiom vezető portfólió-menedzsere és Kovács Viktor a kisebb tulajdonosok.
Az alapkezelő nem a kisbefektetőket célozza meg, főleg a devizaopciós piacon igyekeznek hozamokat elérni. Az alapkezelő 8,3 milliárd forintnyi vagyont kezel négy befektetési alapban, amelyikből három zártkörű. Az Axiom Aplus az egyetlen nyilvános, abban 3,4 milliárd forintot kezelnek. Ez 2018 júliusában indult, tavaly 9,1 százalékos hozamot ért el. Az indulástól mért évesített hozam 7,2 százalékos volt. Az Aplus abszolút hozamú alapnak számít, tavaly ebben a kategóriában a jobbak közé került a hozamával, indulása óta a negyedik legjobb ebben a mutatóban.
Nem a forint éve lesz
Az alap kockázatossága speciálisnak számít, de nem a kispénzű befektetőknek szól, hiszen a minimálisan befektethető összeg 10 millió forint. A vagyont privátbanki ügyfelek körében történő értékesítéssel próbálják növelni. Az alapkezelő egy másik termékkel is a piacra kíván lépni, az új nyilvános alap a részvényopciós piacon fektet majd be.
Ez az idei nem a forint éve lesz
- mondta Koncz Péter. Ennek az az oka, hogy a forint reálkamata messze a legalacsonyabb a régióban. A magas infláció miatt Magyarországon mínusz két százalék alatt van a reálkamat. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) számára a folyamatos forintleértékelődés inkább kívánatos, mint nem. Az nem probléma a jegybanknak, ha 2021 év végéig a 360 forintig emelkedik az euró ára, az viszont zavarhatja az MNB-t, ha a 360-as árfolyamot már nyáron eléri a kurzus. A 360-as szint makrogazgdasági szempontból belefér a jegybank toleranciasávjába.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve