Az újság címlapján közölt cikk szerint Suvad Osmanagic, a Bosznia-hercegovinai Föderáció miniszterelnökének tanácsadója - aki a horvát-magyar konzorciummal folytatott tárgyalásokat is vezette - kijelentette, hogy a tíz nappal ezelőtt megállapodtak a felek, a végleges szöveget pedig júniusban kellene aláírni. A tanácsadó nem közölt részleteket arról, hogy pontosan milyen feltételek szerepelnek a megállapodásban. Suvad Osmanagic kifejtette, hogy az INA-Mol konzorcium azt követően állt el az eljárástól, hogy az országrész kormánya dokumentumokkal is bizonyította, a kártérítés kifizetésére vonatkozó követelés nem megalapozott.
A szarajevói székhelyű Energopetrol olajipari vállalat kétharmadát 2006-ban vette meg az INA-Mol, dolgozók azonban később beperelték a vállalatot az elmaradt bérek miatt, amelyek akkor halmozódtak fel, amikor a vállalat még teljesen állami tulajdonban volt.
A tartozás 64 millió konvertibilis márkát (10,4 milliárd forintot) tett ki, amekkora kiadásra az INA-Mol nem számított akkor, amikor átvette a vállalat 67 százalékát. A privatizációs szerződés szerint a Bosznia-hercegovinai Föderáció - a Bosznia és Hercegovina területének mintegy felén létrejött, bosnyákok és horvátok lakta államalakulat - vállalta magára a vállalat tartozásainak rendezését, amit akkor 20 millió konvertibilis márkára (3,25 milliárd forint) becsültek.
A kialakult helyzet miatt az INA-Mol 2013-ban választottbírósági eljárást indított a párizsi székhelyű Nemzetközi Kereskedelmi Kamaránál azzal a követeléssel, hogy a korábban felhalmozódott tartozásokat az állam rendezze.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve