A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.
Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek elmondta: változatos volt a magyar piac napon belüli mozgása. Az OTP árfolyama a nap elején komoly lendületet vett, de a nap végére jelentősen visszaesett, a szakértő szerint a befektetők valószínűleg a bankközi kamatszintek csökkenésére számítanak.
Kapcsolódó
A Mol több nagy olajipari vállalattal szemben erősödött az elmúlt napokban, csütörtökön viszont csökkenéssel zárta a kereskedést. A Magyar Telekom árfolyama szintén felfelé indult, de ez a papír is mínuszban végzett. A Richter stabil volt, jelentős forgalom mellett kis emelkedéssel zárta a kereskedést - jelezte.
A Mol 12 forinttal, 0,45 százalékkal 2656 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 1,73 százalékkal 15 360 forintra esett, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,57 százalékkal 436 forintra gyengült, forgalma 205,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,07 százalékkal 7125 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,4 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3703 ponton zárt csütörtökön, ez 0,23 pontos, 0,01 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve