A Mol 240 forinttal, 1,30 százalékkal 18 190 forintra gyengült, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 70 forinttal, 0,88 százalékkal 8060 forintra erősödtek, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 479 forintot ért, forgalma 303,7 millió forint vol
A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 2,07 százalékkal 5900 forintra esett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot ért el.
Pleschinger Gyula, az MKB Bank igazgatója az M1-enn elmondta, az OTP szembemenve az irányadó magyar és a nyugat-európai tőzsdei trendekkel erősödni tudott, míg a Mol és a Richter követte a nemzetközi trendeket. Az OTP jó teljesítményében annak lehetett szerepe, hogy a Citigroup semleges ajánlás mellett 8300 forintról 8800 forintra javította a magyar bankpapír célárfolyamát, és utóbbi bevonzotta a vevőket. Talán ez az első olyan nap Donald Trump győzelme után, hogy a dollár erősödik, de a tőzsdék ezt az ütemet már nem tudják követni. Úgy vélekedett, valószínű, hogy előbb-utóbb az erős dollár is kifullad.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve