A Mol 5 forinttal, 0,03 százalékkal 16 395 forintra csökkent, 892,8 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 195 forinttal, 2,73 százalékkal 6960 forintra esett, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 454 forintra gyengült, forgalma 220,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 21 forinttal, 0,38 százalékkal 5549 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője az M1 csatornának elmondta: az OTP gyorsjelentése mozgatta a pénteki tőzsdei kereskedést. A pénzintézet több mint 34 milliárd forintos adózott eredményt ért el az első negyedévben, ami jelentős növekedés az egy évvel korábbi nyereséghez képest, azonban Nagy András szerint elmaradt az elemzői várakozásoktól, ami negatívan befolyásolta a részvény árfolyamát.
Elmondta azt is, hogy a hosszú hétvége előtt általában kis mértékben csökkennek az árfolyamok, a befektetők nem mernek pozícióban maradni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve