A Mol 110 forinttal, 0,64 százalékkal, 17 410 forintra erősödött, 777,7 millió forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 21 forinttal, 0,29 százalékkal, 7170 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,68 százalékkal, 438 forintra csökkent, forgalma 87,2 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 5 forinttal, 0,09 százalékkal, 5675 forintra esett, a részvények forgalma 507,0 millió forintot ért el.
A részvénypiac forgalma 4,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen fejezték be a kereskedést az előző napi záráshoz képest.
Puzsár József, a KBC Equitas elemzője az M1 csatornán kifejtette: nem sok minden történt a hétfői kereskedési napon a Budapesti Értéktőzsdén, főként a Mol és az OTP részvények emelkedése miatt tudott pluszban zárni a BUX. Európában és Észak-Amerikában sem nagyon lehetett látni óriási elmozdulásokat, érdemi piacbefolyásoló hírek nem láttak napvilágot hétfőn. Napközben emelkedett az olaj ára azok után, hogy Oroszország vélhetően kész ismét tárgyalni a termelési kvóták korlátozásáról.
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a múlt héten befejeződött a gyorsjelentési szezon, de OTP-vel kapcsolatos hír jutott hétfőre is. Elsősorban a HSBC céláremelésére figyeltek a befektetők, a bank ugyanis 8500 forintra emelte az OTP-re vonatkozó célárat, ami majdnem 20 százalékos felértékelődési potenciál. Emellett más, kisebb elemzőházak is pozitív gyorsjelentés-értékelést adtak ki az OTP-ről. Ez volt az oka annak, hogy az OTP forgalma volt a legjelentősebb hétfőn a magyar börzén.
Kiemelte: a tőzsdére hatott az is, hogy Oroszország hétfőn bejelentette, készen áll egy informális találkozóra az olajtermelési kvóták befagyasztásáról, a találkozót még Szaúd-Arábia kezdeményezte az elmúlt napokban szeptember végére, emiatt emelkedett az olaj ára. A rubel ezért erősödött, így a hétfői nap nagy részében emelkedett a Richter árfolyama is, a nap végén azonban már enyhén csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!