A napon belüli csaknem két százalékos pluszhoz képest a mutató a zárás előtti percekben a negatív tartományban is megmártózott, végül kissé visszakapaszkodva 0,3 százalékos emelkedéssel 16 990 ponton búcsúzott, alulteljesítve nemzetközi társait. A mozgáshoz ezúttal az idei átlagnak megfelelő, valamivel 11 milliárd forint feletti forgalom párosult.
A blue chipek mezőnyében a nemzetközi fejleményekre és a magyar gazdasági adatokra legérzékenyebb OTP volt a sereghajtó, a bankpapír 1,2 százalékkal 3406 forintra rontott. Szenvedett a Richter is, a gyógyszergyártó részvényei csak a zárás felkötésének köszönhették, hogy nem a 36 500 forintos napi mélyponton, hanem kicsivel feljebb 36 750 forinton végzett, ami 0,7 százalékos értékvesztést takart. Szektortársa, az Egis viszont szárnyalt, az utolsó pillanat felrántásának köszönhetően 3,5 százalékkal 14 700 forintra javított.
A vezető papírok közül a Telekom teljesített a legjobban, az Equilor által a tartás ajánlás fenntartása mellett 493 forintos éves célár megfogalmazása mellett a távközlési társaság papírjai 1,6 százalékkal 444 forintra javított. A Mol is tartotta magát, 0,2 százalékkal 16 525 forintra emelkedett, bár a nap folyamán járt 16 880 forinton is. A kisebb papírok közül a nap folyamán 2089 forintig is dráguló E-Star végül nem bírta tartani a tempót, és aránylag magas, 138 millió forintos forgalom mellett végül 2,3 százalékos mínuszban, 1838 forinton állapodott meg.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve