A friss adatok szerint 8,1 százalékkal nőtt a kínai GDP az idei év első negyedévében, ez pedig a legalacsonyabb érték az elmúlt 11 negyedévben. Az adat alulmúlta a 8,3 százalékos várakozásokat is. Az adatot az elemzők fokozatos csökkenésként értelmezik, és nem egyfajta hirtelen visszaesésként, mint amit 2008 során láthattunk.
A gyenge adat ellenére az ázsiai piacok szép teljesítményt nyújtottak a hét utolsó kereskedési napján, a börzék fele 1 százalék fölötti emelkedést mutatott.
A kínai növekedési adat nem helyezte jelentős nyomás alá az ausztrál nyersanyagszektort, melynek vállalatai lendületesen emelkedtek. A Rio Tinto és a BHP Billiton 1-2 százalékos pluszokat, míg a PanAust 4 százalék fölötti emelkedést mutatott.
A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader Trading Station II grafikonrajzoló programjával készült.
Japánban a Sony részvényárfolyama több mint 5 százalékjot esett, miután a társaság bejelentette, hogy világszerte 10 ezer munkahely megszüntetésére készül a költségek csökkentése érdekében. Ezzel szemben a Fast Retailing több mint 8 százalékot emelkedett, miután a társaság jelentős eredménynövekedésről számolt be, és az éves várakozásait is felfelé módosította. Többnyire jól teljesítettek a japán exportőrök is, melyek körében nem voltak ritkák az 1-2 százalékos pluszok sem.
Nagyobb emelkedést (4-5 százalék) láthattunk több papír esetén is Dél-Koreában, ami többek közt a tegnapi nagyobb esés utáni korrekciónak tudható be.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!