Tegnap kezdte meg kamatdöntő ülését az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, mellyel kapcsolatban hivatalos tájékoztatásra ma lehet számítani. Az elemzők egyre inkább fokozódó várakozással tekintenek a délután érkező jegybanki nyilatkozatra, melytől további gazdaságélénkítő intézkedésekre történő utalást várnak.

A tegnapi amerikai kereskedésben a fenti okból kifolyólag óvatosak volt a befektetők, a vezető indexek a nap folyamán végig a mínuszban tartózkodtak, melyet a várakozások feletti amerikai makroadatok sem tudtak megváltoztatni. A Dow 0,5, a Nasdaq 0,4, a S&P 500 0,2 százalék esést könyvelhetett el.

Az amerikai jegybanki ülések körüli várakozások mellett Kínából egy feldolgozóipari adat érkezett, mely szerint a hivatalosan számított kínai feldolgozóipari beszerzési menedzser index 50,1 pontra esett, míg a szakértők 50,4 pontos értéket jeleztek előre. Ugyanez az adat a HSBC által végzett felmérésben 49,3 pont lett, mely azonban alatta van a vízválasztónak számító 50 pontos értéknek.

A távol-keleti piacokon a kínai indexek teljesítenek a legjobban, a Hang Seng 1,4, a Shanghai Composite 0,9 százalékkal került feljebb, mely részben a fokozódó további kínai gazdaságélénkítő intézkedések körüli várakozásoknak tudható be.

A Panasonic június 30-val záródó negyedévében újra nyereséges lett, melyet az elemzők már korábban is előre jeleztek. A társaság 12,81 milliárd jenes profitról számolt be az előző év azonos negyedévi 30,35 milliárdos veszteségét követően. A papírok 7 százalékot emelkedtek a japán tőzsdén.

Kínában a tőzsdéken tapasztalható optimista hangulatból a pénzintézetek is kivették a részüket, a China Construction Bank 1,2, az Industrial & Commercial Bank of China 1,6 százalékot emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!