Az ázsiai emelkedést a tegnapi EKB kamatdöntést követő sajtótájékoztatónak fejleményei váltották ki. Az EKB jegybankelnöke elmondta, hogy az eurózóna központi bankja kötvényvásárlásokat tervez a piacon, melynek célja a problémák enyhítése és a monetáris transzmisszió hatékonyságának növelése, melyre a másodlagos piacon kerülhet majd sor.
A kínai indexek felülteljesítők a távol-keleti kereskedésben, mely részben azzal magyarázható, hogy szerdán a kínai kormány vasúti beruházásokat ösztönző programot jelentett be, melynek keretösszege eléri a 800 milliárd yuant. Csütörtök reggel újabb hírek jelentek meg, melyek szerint az ország vezetői számos autópálya, kikötő építését helyezték kilátásba.
Az amerikai indexek a tegnapi kereskedésben több éves csúcspontra raliztak. A Dow 244 pontot erősödött, ami 1,9 százalékos emelkedésnek felel meg, a Nasdaq 2,2 százalékkal, az S&P 500 pedig 2 százalékkal menetelt felfelé. A Nasdaq 2000 óta nem látott szinten zárt, míg az S&P négyéves csúcson búcsúztatta a napot.
Ázsiában is nagyon jó napja van a részvénypiacoknak, az irányadó indexek többsége 2 százalék feletti emelkedést mutat. A kínai benchmarkok felülteljesítenek, a Shanghai Composite 3,9, a kínai Hang Seng 3,3 százalékkal került feljebb.
A Toyota papírjai 3,1 százalékot erősödtek, azt követően, hogy a társaság arról számolt be, hogy 2015-re duplázni szeretné a jelenlegi értékesítéseit Kínában. A kínai növekedési tervekben a hibrid és alacsony árkategóriájú gépkocsik fontos szerephez jutnak majd.
A News Corp 3,3 százalékos pluszba került, azt követeőn, hogy a társaság bejelentette, hogy 2 milliárd ausztrál dolláros ajánlatot tett a Consolidated Media Holdingsra. A lépéssel az amerikai média óriás célja, hogy növelje a piaci részesedését Ausztráliában. A Consolidated Media Holdings 0,6 százalékkal csökkent.
Az ázsiai pénzügyi szektorban is optimista a hangulat: a Nomura Holdings 4,5 százalékkal, a Daiwa Securities Group 4,3 százalékkal került feljebb, míg a HSBC Holdings 2,4 százalékkal erősödik a honkongi börzén.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve