A kínai kormány feldolgozóipari menedzser indexe a januári 50.5 pontos értékről 51 pontra nőtt februárban. Az 50 pontos, a konjunktúrát és dekonjunktúrát elválasztó szintet kismértékben felülmúló adat megfelelt az elemzői várakozások mediánjának.
A HSBC által közzétett beszerzési menedzser index viszont továbbra is 50 pont alatt tartózkodik, bár mutató a 48,8 pontos januári értékéről februárban 49,6 pontra nőtt. A két indikátor eltérése mögött főként az áll, hogy a HSBC által közzétett mutató esetében nagyobb súlyt kap a kkv-szektor, mint a kormányzati indexben. A HSBC szakértői szerint bár a belső kereslet jelentős élénkülést mutat, a export csökkenése nagyfokú nyomást helyezett a mutató értékére. Az elemzők ugyanakkor figyelmeztetnek , hogy a mutató 2011 februári adatokkal való összevetése félrevezető lehet, ugyanis a Kínai Holdújév időpontja tavaly nem februárra esett. A Merrill Lynch szerint a harmadik hónapja emelkedő beszerzési menedzser index értéke konzisztens az első negyedévre előrejelzett (évesített) 8,6 százalékos GDP-növekedéssel. Az alindexekből ugyanakkor az is kiderült, hogy az energia árak jelentősen megugrottak az elmúlt hónapban, emellett a foglalkoztatás is zsugorodást mutat.

A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader grafikonrajzoló programjával készült.
A piacok alapvetően pesszimisták voltak a mai kereskedésben, Dél-Korea és Malajzia kivételével mind lefelé vették az irányt.
Vállalati fronton a bányaipari társaságok voltak alulteljesítők, miután az arany, az ezüst és az ólom több mint 4 százalékot esett tegnap. A legnagyobb ausztrál aranykitermelő, a Newcrest Mining 2,8 százalékkal, míg a BHP Billiton 1,5 százalékkal került lejjebb. Az iparág szereplőit tömörítő MSCI szektorindex 1,5 százalékot esésével a leggyengébb teljesítményt nyújtotta a vizsgált a 10 ágazat közül.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve