A vezető távol keleti indexek közül a japán Nikkei 0,6, a dél-koreai Kospi 1,8 százalékkal került lejjebb, az ausztrál S&P ASX 200 0,4 százalékot emelkedett. A kínai Shanghai Composite jelenleg 0,3 százalékos csökkenést mutat.
A ma reggeli ázsiai makrohírek közül kiemelkedik, hogy Kínában enyhült az inflációs nyomás augusztusban. Éves alapon 6,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, mely megegyezett az előzetes elemzői várakozásokkal és csökkenést jelez a júliusi 6,5%-os értékhez képest. A termelői árindex 7,3 százalékkal növekedett éves alapon, mely meghaladta az előzetes 7,1 százalékos várakozásokat, a júliusi 7,5 százalékos értéket azonban még így is alulmúlta. Egyes források szerint pedig a nagy adósság miatt egy kínai tartomány becsődölt.
Továbbá Japánban a második negyedéves GDP felülvizsgálat GDP 0,5 százalékos csökkenésről árulkodik negyedéves alapon, szemben a korábbi 0,3 százalékos várakozásokkal. Éves szinten ez 2,1 százalékos csökkenésnek felel meg.
A Nikkei legnagyobb kapitalizációjú komponensei közül ma is a Fanuc állt a legnagyobb nyomás alatt, miután tegnap a vártnál sokkal rosszabbul alakult az ipari cikkek rendelésállománya.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve