Ázsiában és a csendes-óceáni térségben vegyesen változtak a vezető tőzsdeindexek. Tokióban 0,59 százalékos, Ausztráliában pedig 0,39 százalékos nyereségben, míg Szöulban 0,30 százalékos mínuszban zárt az irányadó tőzsdemutató. Kínában, Hongkongban és Malajziában mérsékelt veszteségben közelednek a záráshoz az irányadó indexek.
A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,36 százalékkal, 423,88 pontra süllyedt.
Az amerikai államkötvények hozamainak erősödése felfelé repítette a dollár árfolyamát annak nyomán, hogy a várakozások szerint az Egyesült Államok elnökévé megválasztott Donald Trump gazdaságpolitikájának következményeként emelkednek, ráadásul az eddig vártnál meredekebb pályán a kamatok. A piacok gyakorlatilag teljesen biztosnak tekintik, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve decemberben kamatot emel, a jövő évre pedig további két emelésre számítanak.
A dollár a csütörtöki jelentős erősödés után tovább növelte értékét a főbb devizákhoz képest. A dollárindex - a dollár értékét a hat főbb valutából, az euróból, a jenből, az angol fontból, a kanadai dollárból, a svéd koronából és a svájci frankból álló kosárhoz viszonyító mutató - 0,29 százalékkal, 101,29 pontra, több mint 13 éves csúcsra emelkedett.
Az olaj ára csökken, mivel a dollár erősödése kioltotta azokat a reményeket, hogy az OPEC novemberi végi bécsi értekezletén az olajexportáló országok konkrét megállapodásra juthatnak a kitermelés korlátozásáról.
Közép-európai idő szerint péntek reggel fél nyolckor az észak-tengeri Brent januári szállításra hordónként (159 liter) 46,20 dollárba került, 29 centes, 0,62 százalékos veszteségben jegyezték az ázsiai kereskedésben. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára decemberi szállításra hordónként 42 centtel, 0,92 százalékkal, 45,00 dollárra esett.
Csütörtökön emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék. A frankfurti DAX-index 0,20 százalékkal, 10 685,54 pontra, a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,67 százalékkal, 6794,71 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,59 százalékkal, 4527,77 pontra emelkedett. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,42 százalékkal, 3039,13 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,66 százalékkal, 1345,37 pontra nőtt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve