Mérsékelt mínuszokat mutatott az ázsiai részvényindexek többsége, miután kissé borongóssá vált a nemzetközi piaci hangulat többek közt annak hatására, hogy ismét életre keltek a kínai gazdaság növekedésével kapcsolatos befektetői félelmek. Az aggodalmakat most épp az táplálja, hogy az elmúlt hat hétben másodszor kerültek emelésre az üzemanyagárak az ázsiai országban, ez pedig több szektor teljesítményét is jelentős nyomás alá helyezheti. Emellett a BHP Billiton szerint a kínai nyersanyagkereslet is csökkenésnek indult.
A Marketwatch által megkérdezett elemző szerint a kínai növekedési kilátásokkal kapcsolatos aggodalmak csak egy kifogást jelentenek a piacok számára arra, hogy a jelenlegi szinteken kissé megpihenhessenek. A tőzsdék teljesítményét még egy ideig beárnyékolhatja a pesszimizmus, de ez várhatóan nem fog túl sokáig tartani.
Az ausztrál nyersanyagszektor, amely a kínai gazdaság fontos nyersanyagexportőre, érzékenyen reagált a negatív hírekre, a BHP Billiton például 1,7 százalékkal került lejjebb.
A negatív hangulat azonban más ágazatokra, így például az energiaszektorra is átterjedt, az Inpex és JX Holdings árfolyama is több mint 2 százalékot zuhant. A pénzügyi szektor sem maradt ki az esésből, több pénzintézet, így például a Bank of China is több mint 1 százalékot esett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve