Nagyot esett kedden a kínai piac, mivel az iparügyi minisztérium az ipari termelés jelentős visszaesését jelezte előre a következő negyedévre. További nyomást helyezett a részvényárfolyamokra, hogy a kínai jegybank egyelőre nem mutatja jelét annak, hogy a piac által várt monetáris politikát lazító intézkedések meghozatalára készülne. A Shanghai Composite index értéke 2 százalékkal került lejjebb.
Meglepetést okozott a piacnak az ausztrál jegybank kamatdöntése is, ugyanis az alapkamat továbbra is a 4,25 százalékos szinten maradt. Az S&P/ASX 200 egy százalékot veszített értékéből.
A hongkongi Hang Seng és a tokiói Nikkei 225 mérsékelten csökkentek, a dél-koreai Kospi viszont közel egy százalékot emelkedett.
Japánban a várakozásoktól elmaradó gyorsjelentések helyeztek nyomást néhány vállalat részvényárfolyamára. A Suzuki Motor Corp. 1,8 százalékkal került lejjebb, miután a vállalat profitabilitása 5 százalékkal csökkent az utolsó három negyedévben
A Nippon Telegraph & Telephone Corp. részvényárfolyama 0,9 százalékot csökkent, miután a vállalat 56 százalékos profitcsökkenést jelentett az utolsó negyedévre vonatkozóan.
A jen erősödése rosszul érintette az exportőr vállalatokat, a Pioneer Corp. 3%-kal, a TDK Corp 1,6 százalékkal, Citizen Holdings 2,2 százalékkal került lejjebb.
Fontos gyorsjelentések láttak napvilágot Ausztráliában is . A National Bank of Austria nem hozta az elemzők által várt 7,7 százalékos eredménynövekedést, valamint a pénzintézet arról is beszámolt, hogy a brit piaci körülmények romlása miatt újra kell értékelnie a stratégiai tervét.
A hallókészülékeket gyártó Cochlear részvényárfolyama 8,1 százalékot zuhant, miután a társaság 20,4 millió ausztrál dollárnyi (21,8 millió dollárnyi) féléves veszteséget jelentett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!