A részvénypiac heti forgalma meghaladta a 38,9 milliárd forintot az előző heti 55,3 milliárd után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek, a Richter és a Mol erősödött, az OTP és a Magyar Telekom gyengült.
Hétfőn 0,52 százalékos csökkenéssel zárt a BUX, a magyar papírok a kedvező európai hangulat ellenére alulteljesítettek.
Kapcsolódó
Kedden elérte a lendület a magyar tőzsdét, a részvényindex 1,23 százalékos emelkedéssel fejezte be a kereskedést, elsősorban a Molnak és a Richternek köszönhetően.
Szerdán is jól teljesített a BUX, 0,81 százalékkal emelkedett, a Mol a keddi felpattanást követően tovább tudott kapaszkodni, és a Richter is lendületben maradt.
Csütörtökön elérte a profitrealizálás a magyar tőzsdét, a BUX 1,49 százalékos csökkenéssel fejezte be a négy munkanapos hetet. A profitrealizálás elsősorban az elmúlt időszakban jelentősen erősödő OTP-részvényeket érintette. A Mol csütörtökön megjelent harmadik negyedéves jelentése nem volt rossz, esését technikai okokkal magyarázták elemzők; a befektetők a szaúdi állami olajcég részvényeinek kibocsátására várnak, valószínűleg ezért adnak el más olajipari papírokat.
A vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 4,2 százalékkal a Richter árfolyama emelkedett a héten, csütörtöki záróára 5460 forint volt, heti forgalma meghaladta a 8,8 milliárd forintot.
A Mol 1,68 százalékkal erősödött, csütörtökön 2912 forinton zárt a papír, heti forgalma több mint 8,3 milliárd forint volt.
A héten az OTP 2,72 százalékkal gyengült, csütörtökön 13 570 forinton zárt, heti forgalma mintegy 18,3 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom árfolyama 2,44 százalékkal esett a héten, csütörtökön 439 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma csaknem elérte a 890 millió forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3939,21 ponton zárt csütörtökön, az előző héthez képest 16,03 ponttal, 0,41 százalékkal alacsonyabban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve