A napokban indult az új fejezete a nemzetközi kriptovaluta kereskedésnek, ami egyelőre nem váltotta be a reményeket. A Bakkt (az angol "backed" szóra játszó elnevezés) tőzsdei platform lényege, hogy fedezete is van a kereskedett blokklánc alapú termékeknek, vagyis az ismert decentralizált gyakorlattól eltávolodva próbálná megnyerni a befektetőket. Egy Wall Street által, a szabályoknak megfelelő kerekedési platformról van szó, amivelígy intézményi befektetők, például nyugdíjalapok is beléphetnek a digitális pénzek piacára.
Az indulásnak nem lett jó visszhangja, a bitcoin árfolyama 8 ezer dollárra majd az alá is esett, miután hónapokon keresztül tartotta a 10 ezer körüli szinteket. A Bakkt indulásától a kripto hívők a bitcoin árfolyam további felfutását várták, épp azét mert új keresletet lehetett várni az újszerű kerekedésben. A rendkívül változékony árfolyamú digitális pénzek piaca úgy tűnik hiába váltak elérhetővé a hagyományos kereskedésben, a kereslet visszafogott maradt.
A mostani árfolyamkilengésből ezúttal sem lehet messzemenő következtetéseket levonni, a bitcoin könnyen elmozdul napon belül is akár 20-25 százalékot. Jóval érdekesebb, hogy elsőre az intézményi, "komoly" befektetők azzal együtt nem haraptak rá a lehetőségre, hogy belépjenek a sokak által gyanakvással figyelt részpiacra.
A Napi.hu által megkérdezett kereskedők továbbra is a bitcoin, és egyéb kriptovaluták árának emelkedésével számolnak. Más, hagyományos eszközökkel kerekedő brókerek viszont továbbra sem látnak elég fantáziát a kriptovalutákban, ami még évekig alulfejlett piac maradhat.
A tőzsdei botlás mellé az is nyomasztja a kriptovaluták piacát, hogy a Facebook pénzként emlegetett libra virtuális fizetőeszköz előtt egyre magasabb akadályokat emelnek világszerte. A találgatások között már az is felmerült, hogy teljes egészében ejtették a libra ötletét, pedig ez lehetett volna évek óta a legnagyobb löket a piacnak.
A libra mögött álló Calibra szövetségben biztosan tudták, hogy lesz majd ellenállás a 2020-ban induló tervezett termékkel szemben, de alighanem meglepődtek az egyes kormányzati és jegybanki tisztviselői tiltakozások hevességén. Jelenleg erősen valószínűtlen a jövő évi indulás, és az se elképzelhetetlen, hogy teljes egészében elgáncsolják a szabályozók a kezdeményezést.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve