A szervezet pénteken azt közölte, hogy tavaly 4021,3 tonna volt a globális aranykereslet, 10 százalékkal felülmúlta a 2020. évit.
A tőzsdén kereskedett arany befektetési alapokból (ETF-ek) tavaly 173 tonna arany áramlott ki, amit azonban ellensúlyozott a megnövekedett kereslet más ágazatokban - írta az MTI.
Az ékszerarany iránti éves kereslet a járvány előtti szintre állt vissza, és 2124 ezer tonnát tett ki. Ezt elősegítette, hogy a tavalyi utolsó negyedévben 2013 második negyedéve óta legmagasabb szintre emelkedett a kereslet részben annak a hatására, hogy a nemesfém ára jelentősen csökkent.
A központi bankok tavaly tizenkettedik éve voltak nettó aranyvásárlók és 463 tonnával bővítették készleteiket, ami 82 százalékos növekedés 2020-hoz képest. Ezzel a globális készletállomány közel 30 éves csúcsra nőtt.
A technológiai szektorban az arany felhasználása tavaly 9 százalékkal, 330 tonnára nőtt, ami három év óta a legmagasabb érték.
A WGC arra számít, hogy a korábbiakhoz hasonló ütemben nő az arany iránti kereslet az idén is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve