Az S&P 500-as index kosarából immár több, mint 490 vállalat tette közzé már negyedéves eredményeit. Ez a negyedév immár a hetedik zsinórban, amikor a kosárban szereplő 500-cég összesített profitja 10 százalékot meghaladó ütemben bővült az S&P Valuation and Research Risk elemzése szerint - írja a Financial Times. Az aktuális negyedévben - ha figyelmen kívül hagyjuk a Bank of America által eszközölt hatalmas leírásokat - 19,1 százalékkal nőtt a vállalatok eredménye a tavalyi és hasonló időszakához képest, ha a BofA-t is számoljuk, 12,8 százalékos a bővülés. A jelentési szezont megelőzően a szakemberek átlagosan 12,9 százalékos profitbővülést vártak, rendkívüli tételek nélkül számolva.
Az átlagosan 5,7 százalékos pozitív eredmény-meglepetés a második legalacsonyabb érték 2009 óta. Az elmúlt két évben az 500 cég összesített profitja legalább 5,2 százalékkal meghaladta a várakozásokat, a legnagyobb pozitív irányú eltérés 11,5 százalék volt - mutat rá a UBS egyik elemzése.
Hiába a kedvező profitok, az amerikai gazdaság lassulására utaló jelek nyomán az elemzők elkezdték csökkenteni a vállalati eredményekre vonatkozó várakozásaikat. Még mindig két számjegyű a remélt bővülés, azonban a július közepi 16,9 százalék után már csak 15,2 százalékos növekedést várnak az S&P 500-as index cégeitől a harmadik negyedévben az előző év hasonló időszakához képest.
A várakozások minden szektor eredményességét illetően csökkentek, a legdrámaibb csökkentések a távközlési szektort és a tartós fogyasztási cikkeket gyártó cégeket érték. A jelenlegi elemzői előrejelzések nem tükröznek szignifikáns lassulást a gazdaságban egészen 2013-ig, pedig nem ez most az átlagos befektetői várakozás - mondta Howard Silberblatt, az S&P szenior indexelemzője. Ugyanakkor a cégek saját maguk még nem kezdték el várakozásaikat csökkenteni, kevesebb, mint 80 társaság változtatta meg a negyedév során saját eredményére vonatkozó előrejelzését. A java várhatóan a jövő hét eleje után kezdi el ezt a folyamatot. A részvénypiaci befektetők eközben már elkezdték a csökkenést árazni, ezt jelezheti, hogy az S&P 500-as index jövőbeli eredményekkel számolt P/E hányadosa 11,5-re csökkent a július közepi 11,5-ről.
A piac egy előretekintő mechanizmus és a szereplők pesszimizmusa jelenleg olyan elsöprő, hogy a rossz hírek jelentős részét már beárazták - mondta Marc Pado, a Cantor Fitzgerald amerikai részvénystratégája. A mostani negyedév előtt is volt már rá példa, hogy a várakozások csökkentek, csak azért, hogy aztán a jelentésekben meglepetéssel szembesüljenek az elemzők. A második negyedév során volt rá példa, hogy a profitnövekedés várt üteme 10 százalék alá is becsúszott. Azonban a várakozásoknál jobb nyereségadatok - különösen a technológiai szektor és a ciklikus fogyasztási cikkeket gyártó cégek részéről - eddig pozitív fordulatot hoztak. A piac húzóereje egyébként az Apple volt, a társaság egymagában felfelé lökte az egész piacot, hiszen 7,3 milliárd dolláros nyereséget ért el a várt 5,5 milliárd helyett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve