A kibocsátási kérelem szerint a részvényekkel a tőzsdei bevezetést követően a TWTR ticker kóddal fognak kereskedni. A kibocsátást várhatóan nagy érdeklődés övezi majd, tekintve a cég havonta mintegy 200 millió felhasználóját, akik naponta mintegy 500 millió tweetet írnak - írja a Marketwacth. A társaság eközben gőzerővel építi hírdetési üzletágát, amelynek árbevétele az idei első fél évben duplázódott.
A Twitter azért jelenleg kisebb, mint a Facebook volt tavaly februári tőzsde bemutatkozásakor. Utóbbi cég árbevétele a tőzsdére lépés idején a Twitterének tízszerese, aktív felhasználóinak száma pedig négyszer több volt. A Facebook kezdeti tőzsdei vesszőfutásának példáján tanulva a Twitter jóval szerényebb mennyiségű részvényt dob első körben a piacra, a kibocsátási kérelem szerint nagyjából egymilliárd dollár értékben szeretnének részvényeket eladni.
Emlékezetes, hogy a Facebook tavaly februárban 421 millió darab részvényt adott el 38 dolláros árfolyamon. A 16 milliárd dollár összértékű Facebook részvényt - amely a 38 dolláros árfolyamon akkor sokak szerint túlzottan is drága volt - a piac nehezen emésztette meg, a részvény árfolyama a kezdeti szárnyalás után hamar lejtmenetbe került és a kibocsátási árfolyam alá zuhant. Ezt a szintet legközelebb csak idén nyáron tudta újra átlépni a papír árfolyama.
A kérelemben nem szerepel kibocsátási árfolyam, azonban tekintettel a kibocsátandó részvények mennyiségére várhatóan jelentős túljegyzéssel kell majd számolni. A céget egyébként a korábbi, OTC tranzakciók nagyjából 15 milliárd dollárra értékelték - mondta Michael Pachter, a Wedbush Securities szakértője. Okosan járnak el, hogy a piacot nem akarják elárasztani a papírjaikkal, mint tette azt tavaly a Facebook - tette hozzá.

A kibocsátási kérelem szerint a Twitter tavalyi árbevétele 316,9 millió dollár volt, ez közel háromszorosa az egy évvel korábbi 106,3 millió dollárnak. Az idei első hat hónapban már 253 millió dollárnyi bevételt tudott felmutatni a társaság. A kérelemben nem szerepel, hogy melyik tőzsdére kívánják majd bevezetni a részvényeket, a kibocsátás fő szervezője a Goldman Sachs lesz.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve