A hétfői nap első felében 305,34-nél állt a forint az euróval szemben, ez 0,43 százalékkal maradt el a múlt pénteki árfolyamtól. A dollár ellenében 234,82-ig erősödött a magyar fizetőeszköz, míg a svájci frank 250 forintnál kevesebbe került. Az euró erősödött a dollárral szemben azok után, hogy hajnalban sikerült megállapodni a ciprusi mentőcsomag részleteiről, a hírre 1,30-ig ugrott az euró/dollár árfolyam.
A jó híreket az európai és a magyar részvénypiac is erősödéssel fogadta, hiszen az utolsó pillanatban sikerült elkerülni az államcsődöt Cipruson. Az ECB ugyanis hétfőig adott haladékot arra, hogy az ország előteremtse a 10 milliárd eurós segélycsomag mellé az 5,8 milliárdos önrészt. Ezt végül a második legnagyobb pénzintézet, a Laiki Bank felszámolásával és a 100 ezer eurónál nagyobb bankbetétek megadóztatásával sikerült teljesíteni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve