Azonnali eladási jelzés nem, de óvatosságra intő jel érkezett az egyik legmegbízhatóbbnak tartott hangulati felmérés alapján a részvénybefektetőknek. A profi tőkepiaci hírlevélírók által javasolt pozicionáltságot vizsgáló felmérésben a héten 52,7 százalékosra emelkedett az azonnali részvényvásárlást javaslók aránya, a részvényeladást javaslóké eközben 21,5 százalékosra csökkent. Ezzel a felmérésben a bika/medve arány 2,45-re emelkedett, ilyen magas értékre tavaly májusban volt utoljára példa, közvetlenül az S&P 500-as index csúcsa közelében, amelyet a masszív nyári-őszi lejtmenetet követett, összesen mintegy 300 pontnyi esést hozott az indexben.

Ugyanakkor a történelem azt mutatja, hogy ez még nem annyira szélsőségesen magas érték, hogy csak emiatt azonnali részvényeladási pozíciókat kellene nyitni. A hangulat ennél optimistább is tud lenni, a bika/medve arány egyes esetekben 3 fölé is tud emelkedni. Azonban ebben a tartományban már általában a piac tetőépítési folyamatai szoktak elindulni, s megkezdődhet az előkészület egy esetleges fordulatra.

Az NAAIM, az aktív alapkezelők szövetségének felmérése szerint a portfóliók nettó long irányú kitettsége az S&P 500-as indexre enyhén csökkent a héten, 69,3 százalékra. Ez még nem az a szélsőséges értéke, ami a tetőket szokta jellemezni, erről általában 80 százalék feletti értékek esetében szokás beszélni.
Az S&P 500-as index grafikonján ezért érdemes lehet megvizsgálni a technikai elemzés eszközeivel, az elmúlt hét gyenge teljesítményével érkezett-e bizonyíték az emelkedő trend fordulásárára. A következő képet mutatja a vezető tőzsdemutató.

A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader Trading Station II grafikonrajzoló programjával készült.
Az emelkedő trend kezdete tavaly október elejére tehető, a trendhez tartozó emelkedő trendvonal messze jár az index jelenlegi értéke alatt, nagyjából 1330 pont körül. A trendhez tartozó 60 napos mozgóátlag szintén mélyen a jelenlegi értékek alatt helyezkedik el, 1363 ponton, ez szintén az emelkedő trend életbe létére utal. Trendfordító alakzat egyelőre nincs a grafikonon. Az index az elmúlt napokban ugyanakkor 1390 pont magasságában egy olyan támaszt tesztelt, ahol korábban már kétszer járt, ha lefele indulna, már negyedszerre menne neki ennek a szintnek. Ráadásul a kirajzolódó alakzat egy készülő fej vállak alakzat is lehet a szint felett, így ha törne, az ebből számolt célár 1360 pont közelébe mutatna, a 60 napos mozgóátlagra. Ez azonban még nem történt meg.
Az emelkedő csúcsok és mélypontok sorozata még nem tört meg a charton, ez is a trend életben létére utal. Az előző mélypont 1340 pont magasságában található az indexen, ez szintén támasz lehet egy kibontakozó korrekcióban.
A felfelé menetnek az elmúlt hetekben egy hosszú távú, enyhén emelkedő trendcsatorna szabott gátat, amelynek alsó szélét a 2010 júliusi és a 2011 októberi mélypont alkotta, tetejét pedig a 2011 tavaszi csúcsra állított úgynevezett visszatérési vonal alkotja (az ábrán piros szaggatott vonallal.) Az indexben egyébként a tavaly őszi trendforduló során kialakult egy emelkedő háromszögre hasonlító alakzat.
Az ebből számolt kevésbé optimista célárat 1400 pont közelében már teljesítette az index, az optimista számítási módból adódó 1480-1500 pontos célárfolyam viszont akár még benne is lehet a pakliban. Az index 14 napos RSI-jében eközben letört a korábbi emelkedő trend, ez pedig változást jelez a trendben, amely lehet konszolidáció, de egy későbbi trendforduló előjele is.
Összefoglalva, egyelőre nem érkezett egyértelmű jelzés arra a klasszikus technikai elemzés eszköztárát használva, hogy megfordult volna az ősszel indult emelkedő trend az S&P 500-as indexben, így a szabályok szerint annak meglétét kell egyelőre feltételezni a piacon. Könnyen lehet azonban, hogy a most látott piaci reakciók egy akár hosszabbra is elnyúló tetőépítési folyamat első fázisai.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve