A 44 ezer pontos támasz közeléből fordulhat a hazai tőzsdeindex, ezzel megállítva a szerdán kezdődött negatív korrekciós hullámot. A vezető részvények közül az OTP letörte a 13 500 forintos támaszt, pénteken ezt a szintet próbálhatja meg áttörni a jegyzés, amennyiben tovább tart az esés 13 ezer forintnál van jelentősebb támasz.
A Richter csökkenhet az elemző szerint, meghatározó támasz továbbra is 8570 forintnál várja a kurzust. A Mol-nál a pénteken hajnalban közölt gyorsjelentés hatására intenzívebb mozgásokra számít az elemző, támasz 2200 forintnál, míg ellenállás 2300 forintnál van. A Magyar Telekom részvénye tovább emelkedhet, a következő ellenállás 420 forintnál húzódik - idézi az MTI Józsa előrejelzését.
Kapcsolódó
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 369,59 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 44 046,56 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt.
A Mol árfolyama nem változott, 2240 forint volt, forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.
Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 1,84 százalékkal 13 340 forintra csökkent, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,23 százalékkal 413 forintra nőtt, forgalma 408,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,51 százalékkal 8720 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve