A részvénypiac forgalma meghaladta a 60,40 milliárd forintot az előző héten elért 53,49 milliárd forint után. A vezető részvények közül a Mol és az OTP árfolyama erősödött, a Richteré és a Magyar Telekomé gyengült.
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek elküldött elemzése szerint jól teljesített a magyar tőzsde a hét elején, ugyanakkor a nemzetközi befektetői hangulat romlása a hét második felében eladói nyomást gyakorolt az árfolyamokra.
Kapcsolódó
Az elemzésben emlékeztettek, hogy a héten jelent meg a hír, miszerint hamarosan piacra kerülhet a Richter új gyógyszere, amely az Esmya helyére léphet. A relugolix még fejlesztési-engedélyezési fázisban lévő nőgyógyászati szer, amelynek két indikációjához kapcsolódóan az értékesítési jogokat a Myovant Sciences-től vásárolta meg a hazai gyógyszergyártó. A Richter az értékesítés felfutásával összesen 80 millió eurós éves árbevételt remél.
Fellendülő keresletről számolt be szerdán a Mol, a hazai olajcég a korábbi tervekkel ellentétben nem zárja be 28 hazai benzinkútját, amely 6 százalékát jelentette volna a teljes magyar hálózatnak. A vállalat az üzemanyag-kereslet jelentős fellendülését tapasztalta a közelmúltban, miután 30-40 százalékkal is csökkent a forgalom a korlátozások alatt. A Mol Csehországban, Szerbiában, Szlovákiában és Szlovéniában is további 57 kutat nyit ki a javuló környezetnek köszönhetően.
Célárcsökkentés érkezett az OTP-re: a Societe Generale 12 500 forintról 10 ezer forintra csökkentette az OTP-re vonatkozó, 12 havi célárfolyamot, az ajánlást viszont eladásról tartásra javították - közölte a Equilor Befektetési Zrt.
A héten az OTP-részvények ára 9,83 százalékkal emelkedett, pénteken 9720 forinton zártak, heti forgalmuk 32,17 milliárd forintot tett ki.
A Mol ára 0,25 százalékkal erősödött a héten, pénteken 2000 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 9,53 milliárd forintot.
A Magyar Telekom árfolyama 0,26 százalékkal csökkent, pénteki záróára 384 forint volt, heti forgalma 1,01 milliárd forintot tett ki.
A Richter 1,67 százalékkal gyengült, a hét utolsó kereskedési napján 6760 forinton zárt, heti forgalma több mint 9,96 milliárd forint volt.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3482,30 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 161,45 ponttal, 4,86 százalékkal magasabban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve