A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat miatt csökkenéssel indulhat a csütörtöki kereskedés - magyarázta Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője.
Az Equilor szakértője kitért arra, hogy június végén tárgyalhat az INA-részvények visszavásárlásáról a horvát kormány a Mollal. Az INA értékelésére felkért Lazard befektetési bank szerdán az INA-tanács előtt ismertette előzetes elemzését, a végleges jelentés egy hónapon belül készülhet el. A horvát kormányfő nem zárja ki, hogy stratégiai befektető vásárolná vissza a pakettet, tekintettel a gazdasági válságra. Horvátországban július elején tartják az előrehozott választásokat, addig biztos nem kerül áttörés az ügyben.
Kapcsolódó
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a nap első felében csökkenés várható a BÉT-en. Az amerikai jegybanki kommunikációt követően jelentős mértékben estek a tengerentúli banki részvények, ami hatással lesz az OTP árfolyamára is, mint ahogyan szerte a világ bankrendszereiben.
Az egészségügyi járvány második hullámával kapcsolatos félelmek miatt csütörtökön főleg eladókra számítanak a hazai piacon, ami elsősorban az OTP, de kisebb mértékben a Mol árfolyamát is érintheti - tette hozzá Móró Tamás.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 364,69 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel, 37 514,79 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 17,6 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak a Magyar Telekom erősödött az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 40 forinttal, 1,99 százalékkal 1972 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 1,91 százalékkal 11 310 forintra esett, forgalmuk 12,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1,50 forinttal, 0,39 százalékkal 384,50 forintra erősödött, forgalma 188,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott, 7015 forintot ért, forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve