A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény erősödött az előző napi záráshoz képest.
A kedvező nemzetközi piaci hangulatnak köszönhető, hogy a BUX index emelkedéssel zárt. Szerdán a magyar piacon a vevők domináltak, a befektetők a vezető részvények közül a Molra, az OTP-re és a Magyar Telekomra figyeltek - mondta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek-
Kapcsolódó
Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1-en a vezető részvények közül kiemelte az OTP közel 1,8 százalékos emelkedését. A nyugat-európai és az amerikai piacokon is jó a hangulat, az európaiak 1,6-1,7 százalékot tudtak emelkedni, és az amerikaiak is 0,6-0,7 százalékos pluszban vannak. Csütörtökön nem lesz kereskedés az amerikai tőzsdéken, ezért várhatóan sokkal kisebb lesz a forgalom.
Ma a Mol 28 forinttal, 0,90 százalékkal 3138 forintra erősödött, 3,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,77 százalékkal 11 490 forintra nőtt, forgalmuk 8,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,16 százalékkal 435 forintra emelkedett, forgalma 476,5 millió forint volt.
A Richter-papírok ára 40 forinttal, 0,76 százalékkal 5310 forintra nőtt, forgalmuk 827,9 millió forintot ért el.
A BUMIX 3808,21 ponton zárt szerdán, ez 48,01 pontos, 1,25 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve