A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest.
A BUX index mozgását a rossz nemzetközi hangulat befolyásolta. A blue chipek gyengültek, ami a részvénypiacokon uralkodó félelmekkel magyarázható mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az MTI-nek.
Kapcsolódó
A piacok idegesek, a befektetők többek között az Amerikai Egyesült Államok és Kína közti kereskedelmi háború kiújulásától tartanak, illetve döntéseiket befolyásolják a jövő évi romló világgazdasági kilátások is.
A Mol 50 forinttal, 1,60 százalékkal 3072 forintra csökkent, 1,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 2,02 százalékkal 11 150 forintra esett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,58 százalékkal 436,50 forintra gyengült, forgalma 682,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,90 százalékkal 5500 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 816,5 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3746,17 ponton zárt csütörtökön, ez 16,78 pontos, 0,45 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve