A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.
Rosszul indult a nap, Ázsiában 1-1,5 százalékos eséseket lehetett látni, az európai piacok is döntően estek, a német DAX-index 50-60 pontos mínuszban van. Hozzátette, a BUX is szinte egész nap mínuszban volt, zárásra azonban picit javult a hangulat. Az emelkedés döntően a Molnak köszönhető. A nap vesztese az 5770 forinton záró Richter volt, amelynek záróára pénteken még 6000 forint fölött volt - magyarázta Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán.
Kapcsolódó
A Mol 60 forinttal, 1,88 százalékkal 3250 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,17 százalékkal 11 700 forintra nőtt, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 455,50 forintra emelkedett, forgalma 378,6 millió forint volt.
A Richter-papírok 140 forinttal, 2,37 százalékkal 5770 forintra gyengültek, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3961,66 ponton zárt kedden, ez 17,87 pontos, 0,45 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Amerikában vörösben nyitottak a főbb indexek.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve