A részvénypiac forgalma 4,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.
A nyugat-európai tőzsdék gyengébben kezdtek, de délutánra megfordult az irány, az amerikai piacokon ugyanakkor az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások miatti aggodalmak dominálnak - mondta Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek.
Kapcsolódó
A magyar tőzsdét álmos kereskedés, alacsony forgalom jellemezte. A BUX minimális csökkenéssel zárt, a vezető részvények közül csak a Mol erősödött kissé, a Magyar Telekom és a Richter kis mínuszban fejezte be a napot, az OTP pedig nem talált érdemi irányt.
Múlt pénteken hozták nyilvánosságra, hogy keretmegállapodást kötött az E.On az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel és az Opus Global Nyrt.-vel. Ennek keretében több tranzakciót hajtanak végre, egyebek mellett az Opus megvásárolja az E.On-tól a Tiszántúli Áramhálózati Zrt.-t, az E.On Hungária Zrt. megszerezte az Elmű törzsrészvényeinek 27,25 és az Émász törzsrészvényeinek 26,83 százalékát, az MVM pedig megveszi az Émász Hálózati Kft.-t, és 25 százalékos részesedést vásárol az E.On Hungária Zrt.-ben. Az E.On emellett pénteken az Elmű részvényeire 34 585 forintos, az Émász részvényeire pedig 31 701 forintos nyilvános vételi ajánlatot tett.
A bejelentések előtt az Elmű és az Émász részvényeit felfüggesztették, hétfőn indult újra a kereskedés. Az Elmű 6,25 százalékos erősödés után 34 000 forinton, az Émász pedig 12,95 százalékos emelkedés után 31 400 forinton zárt.
A Mol 10 forinttal, 0,35 százalékkal 2836 forintra erősödött, 641,2 millió forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára nem változott 12 590 forintot ért, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,68 százalékkal 435,50 forintra csökkent, forgalma 105,0 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 8 forinttal, 0,17 százalékkal 4820 forintra esett, a részvények forgalma 415,7 millió forintot ért el.
A BUMIX 4182,51 ponton zárt hétfőn, ez 40,03 pontos, 0,95 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve