A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 678,68 pontos, 1,38 százalékos emelkedéssel, 49 762,24 ponton zárt csütörtökön. A magyarországi részvénypiac forgalma 16,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint a BÉT a nemzetközi jó hangulatot követte, és a BUX index némileg felülteljesített nemzetközi társaihoz képest. Az elemző szerint mindent az Otp papírok mozgása határozott meg, hiszen a bank papírjaival több mint 15 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le, és az Otp részvény árfolyama emelkedett, így a papír több-kevesebb sikerrel próbálta korrigálni az előzőnapi, 7 százalékos esését.
A többi vezető részvénynél alig volt forgalom, karácsonyi hangulat uralkodott a Budapesti Értéktőzsdén is. A Mol árfolyama nem változott, 2470 forint maradt, 626,8 millió forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,97 százalékkal 408 forintra csökkent, forgalma 40,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,39 százalékkal 8725 forintra emelkedett, a részvények forgalma 742,8 millió forintot ért el.
Az OTP-részvények ára viszont mindenki más papírjainál nagyobb mértékben, 440 forinttal (2,82 százalékkal ) tudott nőni, a záróárfolyama így 16 040 forintra nőtt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4209,89 ponton zárt csütörtökön, ez 12,31 pontos, 0,29 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve