A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 0,72 százalékos csökkenéssel 65 840,02 ponton zárt. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a kedvezőtlen külső körülmények járultak hozzá a keddi negatív hangulathoz.
A BÉT vélhetően a rosszabbra fordult negatív hangulat miatt fordult negatív irányba, miközben az európai tőzsdék vegyes összképet mutattak.
A Mol 14 forinttal, 0,48 százalékkal 2904 forintra, az OTP-részvények ára 250 forinttal, 1,43 százalékkal 17 265 forintra, a Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9600 forintra gyengült.
Ugyanakkor a Magyar Telekom erősödni tudott, 2 forinttal, 0,24 százalékkal 850 forintra.
A BUMIX 0,01 százalékos csökkenést mutatott a hétfői záráshoz képest.
Úton a világ legnagyobb vállalata cím felé a Nvidia
Egyelőre megállíthatatlan a mesterséges intelligenciához gyártott chipjei miatt felkapott cég, a Nvidia részvényének szárnyalása. A cég mérete alapján megelőzte a Sauid Aramco-t és a harmadik helyre került a Microsoft és az Apple mögött.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve