A részvénypiac heti forgalma meghaladta az 55 milliárd forintot az előző heti 57 milliárd után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a héten.
Hétfőn a pozitív piaci hangulatban 1 százalékos emelkedéssel zárt a BÉT, az emelkedés motorja az OTP volt, amely jelentős forgalom mellett új történelmi csúcsot állított fel.
Kapcsolódó
Kedden 1,48 százalékkal emelkedett a hazai részvényindex, az OTP ismét új csúcson zárt, és a Mol, illetve a Richter is erős volt.
Csütörtökön a BUX 1,50 százalékkal nőtt, magas, 20,9 milliárd forintos forgalom mellett. Az OTP harmadik napja döntött folyamatosan csúcsot, a jelek szerint a nagy befektetők a régiós piacokkal együtt megtalálták a magyar tőzsdét is.
Pénteken alábbhagyott a lendület, 0,74 százalékos csökkenéssel zárta a hetet a tőzsdeindex. Az OTP-nél kisebb negatív korrekció történt, a Mol és a Richter jelentősebben gyengült.
A vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 6,9 százalékkal az OTP árfolyama emelkedett a héten, pénteki záróára 13 950 forint volt, heti forgalma elérte a 36,5 milliárd forintot.
A Richter árfolyama 1,65 százalékkal emelkedett, pénteken 5240 forinton zárt a papír, heti forgalma mintegy 8 milliárd forint volt.
A héten a Mol 0,63 százalékkal erősödött, pénteken 2864 forinton zárt, heti forgalma mintegy 7,5 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom 0,99 százalékkal gyengült a héten, pénteken 450 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta az 1 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3955,24 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 15,44 ponttal, 0,39 százalékkal magasabban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve